Magyar Televízió Zrt.
MTV-MTVA
2004 – 2012
Magyar Televízió Zrt.-nél, majd jogutódjánál, a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alapnál dolgoztam kezdetben felvételvezetőként, majd gyártásvezető voltam.
A felvételvezető a gyártásvezető első embere, a produkció operatív kivitelezője. Ezen feladatom közben széleskörűen ismeretet szereztem különböző műsorok készítésének számtalan munkafolyamatáról, a stáb működési dinamikájáról.
Sportközvetítés, híradó vagy játékfilm elkészítéséhez rengeteg ember szükséges. Pár ismertebbet kiemelve: rendező, operatőr, forgatókönyvíró, hangmérnök, jelmez- és díszlettervezők, scriptes, vágó, világosító, akik a fénytechnikáért felelnek. Itt kell megemlíteni a szerkesztőt is, aki általában a tartalomért felelős szakember.
A gyártási munkálatok felügyelői pedig a producer, a rendező, a gyártás- és felvételvezető, valamint a rendezőasszisztens. A képi világ a rendező feladata, a tartalom a szerkesztőé, minden más a gyártásvezetőé.
Egy műsor elkészítésében számos különböző szakember és stábtag vesz részt. A forgatás során a stábtagok a kamera előtt és mögött is dolgoznak, hogy megfelelően rögzítsék a jeleneteket. A helyszínválasztás, a díszletépítés és a smink is fontos szerepet játszik a filmkészítés során. A hangstáb feladata a hangrögzítés és az utómunka, míg a vágó felelős a felvett jelenet montírozásáért.
Egy műsorkészítés több fázisból áll, ideértve a tervezést, a előkészületeket, a forgatást és az utómunkát is. A forgatás alatt a stábtagok szorosan együttdolgoznak azért, hogy minden részlet tökéletes legyen, és a lehető legkevesebbe kerüljön. Egy forgatás során rengeteg szakértelem és szervezési készség szükséges annak érdekében, hogy a jelenet elkészüljön a tervek szerint.
Általában a munka már hónapokkal előbb elkezdődik a gyártásvezető számára, amikor az ötlet megszületik. Ellentéteben a filmezéstől, a televíziózás erősebben fókuszál az anyagi keretekre. Persze a filmeknél is van költségvetés, de általában egy filmnél minden bérelt, míg a televízió rendelkezik belsős kapacitással és rendelhető szerződéses állománnyal is. Így a tervezés első lépcsőjeként, a rendelkezésre álló lehetőségek belső vizsgálata volt a feladat, és azok közvetlen tervezése, s ezzel a költségkeret meghatározása. Miután a gazdasági vezetők elfogadták a költségvetést, elkezdődhet a gyártás, amely a konkrét forgatás megszervezése.
Esetenként 100-200 fős stáb is összeáll egy nagyobb volumenű projektnél.
A gyártásvezető feladata az előkészítés, a forgatás és az utómunkálatok megszervezése, szerződéskötések lebonyolítása, kifizetések ellenőrzése.
A gyártásvezetőként én állítottam össze a forgatási tervet és részletes költségvetést készítettem. Mindezek után kezdődhetett a forgatás, ahol a gyártásvezetőként jelen voltam.
Munkám során egyeztettem a színészekkel, a rendezővel, az operatőrökkel, a díszlettervezővel, szerkesztőkkel stb. Rendeztem a papírmunkákat és intéztem az engedélyeket a forgatáshoz.
Összefoglalva a gazdasági tervek elkészítéséért és a szervezésért felelős személy voltam, tehát az anyagi felelősség is hozzám tartozott.
Feladataim között szerepelt Úszó Európa-bajnokság, Kajak-Kenu Világbajnokság, Utcai futó világkupa, Kézilabda EHF kupasorozat televíziós közvetítésének előkészítése és lebonyolítása. Nyaranta ügyeleti rendben helyettesként dolgoztam a Híradó stábjában. Munkáim között felsorolhatóak közéleti és vallási műsorok is. Részt vettem a Modern Képmesék mellett több Kamera Hungária díjra jelölt alkotás szervezési munkálataiban. 2010-ben felelőse voltam az átalakuló közmédia rendszerben a Magyar Televízió teljes Archívumának költözéséért, majd feladataim között szerepelt a Magyar Rádió, a Duna Televízió, Magyar Televízió promóciós területének technikai megszervezése, valamint kivitelezése.
Ha a munkásságom felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén:
© Minden jog fenntartva
Dr. Bajkó Norbert